 |
AZ OLDAL FOLYAMATOS SZERKESZTÉS ALATT VAN.
FELHÍVÁS!
A magyar hegymászás történetének egyik fejezete a Magas-Tátra főgerincének bejárása. A legfontosabb események közismertek, de több olyan bejárás történhetett, amelyet a résztvevők nem publikáltak. A mostani kezdeményezéssel szeretnénk összegyűjteni ezeket az ismeretlen részleteket is. Nem csak az eredményes bejárások érdekesek, hanem a teljes főgerinc bejárása nélkül végződő kísérletek is. Ezért felhívjuk az MHSSZ tagegyesületeit, valamint az egyesületekkel esetleg lazább kapcsolatot tartó hegymászókat, amennyiben:
– részt vettek olyan kísérletben vagy bejárásban, amelynek célja a főgerinc volt – tudnak olyanokról, akik ezt megkísérelték (elérhetőségük?) – ismernek ilyen bejárásokra vonatkozó, de nem publikált adatokat – és ezeket szívesen nyilvánosságra is hoznák,
akkor az erre vonatkozó adatokat küldjék el a következő címekre: Bácskai Gusztáv – mormota[kukac]altavizsla.hu Kunos Gábor – kunos.gabor[kukac]gmail.com
Elsősorban az alábbi adatokat várjuk: - mikor történt a kísérlet (év, hó, nap), - a gerinccsapat tagjai, ha volt völgycsapat, azok tagjai, - honnan indultak, meddig jutottak, - naponta milyen szakaszokat tettek meg, hol éjszakáztak, - hány napig tartott, - ha nem sikerült a teljes bejárás, miért kellett megszakítani, - voltak-e élelemraktárak és hol?
A kapott adatokat ezen az oldalon tesszük közzé.
Köszönettel: Bácskai Gusztáv és Kunos Gábor* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * SZÁMUNKRA AZ ALÁBBIAK ISMERTEK.
1961 vagy 1962 telén Sikertelen főgerinc-kísérlet télen a Kopa-hágó (Zöld-tó?) felől. Résztvevők: Szenthe István, Tompa László, Szentes György, Brandl Vilmos. 7-8 (maximum 10) nap a Zöld-tónál.
Forrás: Brandl Vilmos, személyes közlés
* - * - * 1964. december Karácsony és Szilveszter között (27-én, vasárnap utaztak ki) Edzőtáborozás a Börzsönyben: Király-rét, Nagyhideg-hegy, Magas-tax Vezető: Bodoki Antal? Technikai vezető: Tálos Zoltán Résztvevők: Neidenbach Ákos, Perge Ferenc, Sőtér János, …
Forrás: …
* - * - * 1965. március 13-21. (szombat-vasárnap) Sikertelen főgerinc-kísérlet. Vezetője Bodoki Antal.
Piechowski szerint: Hincói-hágó – Chałubiński-kapu Az eredeti terv a Menguszfalvi-csúcsok – Kis-Viszoka gerincszakasz bejárása.
Neidenbach Ákos szerint: A Menguszfalvi-gerinc egy szakaszáról visszatért a gerinccsoport egynapos mászás után. (... rossz időjárás és hóviszonyok miatt ...) (Szivárvány, A Magyar Hegymászástörténeti Társaság nem hivatalos lapja, VIII. évfolyam, 1. szám, 33-41. o.)
Gerinccsapat: Honfi Tivadar - Várhegyi Géza (Ganz), Sőtér János - Tátrai Rupert, Tompa László Völgycsapat: Brandl Vilmos, Ditié Gyula, Legény Miklós, Muze József, Neidenbach Ákos, Perge Ferenc, Szenthe István, Taródi Péter, Tóth Álmos, Ugron Béla, Kovács László?
Összesen mintegy 18-20 fő. A gerinccsapat hajnalban felköltözött a Békás-tavakhoz (3 sátor). A völgycsapat ugyanazon a napon követte őket. A főgerinc feladását követő túrák: – Tengerszem-csúcs a Békás-tavaktól (az egész völgycsapat). – Vaskapu-hócsúcs, Honfi, Perge, Tátrai, Várhegyi. – Olga-csúcsra az egész völgycsapat. – Koncsiszta-gerinc egy része: Brandl Vilmos, Tompa László.
Forrás: Brandl Vilmos, Neidenbach Ákos és Perge Ferenc publikációi, valamint személyes közlései
* - * - * 1966. április Edzőtúra kassai hegymászókkal és vezetőjükkel közösen a budapesti Vörös Meteor Terv: a Kis-tarpataki-völgy koszorújának kétirányú megmászása. Az időjárás megakadályozta a teljes bejárást.
Résztvevők: Neidenbach Ákos, Szenthe István, Taródy Péter és mások.
Forrás: Neidenbach Ákos publikációi
* - * - * 1966. július 22. – augusztus 5. (péntek-péntek) Sikertelen főgerinc-kísérlet. Cél: Kriván – Kopa-hágó
Vezető: dr. Éry Frigyes Technikai vezető: Tálos Zoltán A mászók vezetője: Szenthe István A résztvevők legnagyobb része a következő csoportokból került ki: – a Budapesti Vörös Meteor Téry Ödön Hegymászó szakosztálya, – a Pannonhalmi Bencés Gimnázium hegymászói, – a Miskolci Alpin Club (helyesen: ?MEAFC Hegymászó szakosztály?) – a Dorogi Alpin Club (helyesen: ?Dorogi Bányász SC Hegymászó szakosztály?)
Gerinccsapat: – Szenthe István - Neidenbach Ákos – Taródi Péter - Bernhard Barna – Tompa László - Péterváry Gábor
Völgycsoport, 2 ötfős csapat: Neidenbach szerint: Bánhidi István, Bihari János, Ditié Gyula, Dóczé István, Karaba Ervin, Molnár Géza, Muze József, Skerletz Iván, Tóth Álmos, Szabó István, Zsák Lajos
Puskás - Piechowski szerint: Bánhidi István, Ditié Gyula, Dóczé István, Karaba Ervin, Molnár Géza, Skerletz Iván, Sztrákos Károly, Tóth Álmos, Zsák Lajos.
1. nap: Kriván – Koprova-hágó 2. nap: Olga-csúcs alatti katlan
Forrás: Neidenbach Ákos publikációi
* - * - * 1971. augusztus 9-15. (hétfő-vasárnap) Kisvári János (az EVIG "Excelsior" Alpin csoport), Neidenbach Ákos (szintén?) Liliom-hágó – Kopa-hágó --- 1. magyar főgerinc-bejárás
Augusztus 7-én utaznak a Poprád-Felkára. Augusztus 8-án depók elhelyezése: Neidenbach a Hunfalvy-hágóba, Kisvári a Lengyel-nyeregbe. 9-én Poprádi-tavi megálló, Koprova-hágó, Liliom-hágó (délután 4-re), Svinica, bivak. 10-én Hincói-hágó. 11-én ködös idő, a Menguszfalvi-csúcs után többször eső. Estére Tengerszem-csúcs (Hunfalvy-hágó). 12-én hajnalban szitáló esőben, estére Jeges-tavi-csúcs. 13-án jó idő, elérik a Lengyel-nyerget. 14-én ragyogó idő, elérik a Vörös-padot, bivak a …-tónál. 15-én szép teljesítménnyel este 17:55-kor elérik a Kopa-hágót. Bivak a Késmárki-menedékháznál. 16-án esőben le Tátralomnicra és haza.
Forrás: Hegymászó Híradó, 1973., 3. szám, 38-44. o.
* - * - * 1972 és 1975 között? Sikertelen főgerinc-kísérlet. "A MAC – elnökségem alatti – legnagyobb vállalkozása a Magas Tátra főgerincének átmászása volt, K-Ny-i irányban. Sajnos túránkat a szakadó eső elmosta a negyedik napon, így csak a Ganekig jutottunk. Az addigi útvonalat Hímer József, Szálkai István, Csíkos József, Szállási László és jómagam teljesítettük."
Forrás: Bánhidi István önéletrajza.
* - * - * 1975. július 16?-27. (szerda?-vasárnap) Sikertelen főgerinc-kísérlet. Gerincmászók: Berzi László (Dinó), Halmos Péter A Kopa-hágóból indultak. Mindkettő jó mászó volt. Szögeket használtak (ékeket akkoriban nem). Völgycsoport: Perge Ferenc és Halmos Péter felesége, Eszter. A rendkívül esős idő miatt többször meg kellett szakítani, végül csak a Keleti-Vaskapu-csúcsig jutottak.
Forrás: Perge Ferenc személyes közlés.
* - * - * 1975. augusztus Két irányból indult egy-egy csapat.
Egyik csapat: augusztus 24-29. (vasárnap-péntek): a Liliom-hágó felől a Ganek-résig jutottak. Vezető: Sztrákos Károly Zömmel Meteoros gerinccsapat: Sztrákos Károly – Németh Károly, Lakatos János – Kónya Lajos, Holler Huba – Vörös László. Völgycsapat: Dombóvári T. (Bumbi), Szanitrik Kálmán. Rossz idő. 28-án Lakatos feladja, a völgycsapatból Dombóvári helyettesíti 28-án este 5-re a Ganek-résig jutnak, lemennek a Jeges-tóhoz 29-én csak hárman tudnák folytatni, bizonytalan az idő, feladják 30-án lementek.
A másik csapat augusztus 25-30. (hétfő-szombat): a Kopa-hágó felől a Nyugati-Meredély-csorbáig jutottak (a Ruman-csúcs és Márta-csúcs közötti csorba). Gerinccsapat: Szenthe István vezető Nagy Sándor (Samu), Hímer József, Berecz Gábor Fehér László (Színes), Szabó László, Farkas Gábor Völgycsoport: Mauks Rudolf, Hegedűs …, Bocsák Béla, Ács István? (fényképezett; vajon mászott-e?)
Terv szerint a völgycsapattal közösen éjszakáztak.
23-án érkezés a Zöld-tavi-házba. 24-én bemelegítő mászások, a csapat összekovácsolása céljával. Fehér – Hímer - Szabó: Weber, Stanislawski, 2 órán belül!!! Szenthe - Mauks: Papirusz-csúcs d. fala Nagy - Hegedűs: szintén Farkas: feladja.
25-én Zöld-tavi-ház – Kopa-hágó – Kis-nyereg-hágó – Téry-ház Az első napon minden sziklabütyköt megmásztak. Sokáig kötél nélkül mentek, a Papirusz-tornyokon elővették a kötelet. A Stolarczyk-hágó előtt eső, kuporgás a bivakzsákban. A Kis-nyereg-hágóból a völgycsapattal közösen lemennek a Téry-ház feletti bivakokba. 26-27-én esőnapok, ide-oda járkálás, a Poprádi-tóhoz is elmennek, ahol Skerletz Ivánnal találkoznak. 28-án Kis-nyereg-hágó – Lengyel-nyereg. Egész nap gyönyörű idő, ennek is része van a jó teljesítményben. Varangyos-tavi-csúcs: kötélereszkedés után a kötél beszorul, Szenthe visszamászik, kilazítja. Kora délután a Rovinki-szarvaknál. Nehéz felmászások. A Kis-Viszoka gerincén már közel az este, kötél nélkül mennek fel! Bivak a Lengyel-nyeregben a völgycsapattal. 29-én Lengyel-nyereg – Keleti-Vaskapu-hágó A Keleti-Vaskapu-csúcsról nem ereszkednek le az élen, hanem visszamennek a gerincen az Omladék-völgyi-csorbába. Bivak a Vaskapu-katlanban, közösen a völgycsapattal. 30-án Keleti-Vaskapu-hágó – Nyugati-Meredély-csorba Ködös idő, gyakran csak pár méter a látótávolság, nedves a szikla, nehezített a mászás. A ködben letévednek a főgerincről a Nyugati-Vaskapu-csúcs megtévesztő gerincén a Zerge-Őrtorony felé, 2 óra késéssel folytatják. A nehézségek megbontották a nem eléggé összeszokott csapat egységét, a csoporttagok biztonságot veszélyeztető sorozatos hibái miatt a vezető megszakította a bejárást. Szenthe és Nagy átmennek a Wachter-tüzelőkőhöz, innen Szenthe egyedül tovább az Ökör-hát-toronyra, hogy értesítse a helyzetről az ott várakozó völgycsapatot. Bivak a Wachter-tüzelőkőnél. 31-én hazautaztak.
Forrás: Hegymászó Híradó 1975: - Skerletz Iván: Miért csak Ganek-rés? - Sztrákos Károly: Beszámoló a Tátra-főgerinctúra Liliowe felől indult csoportjáról - Szenthe István: Főgerinc-kísérlet Személyes beszélgetések Nagy Sándorral, Szabó Lászlóval, Szenthe Istvánnal
* - * - * 1978. szeptember 2-17. (szombat-vasárnap, 16 nap)
18 fős vállalkozás, ebből öt a gerinccsapat tagja: Balaton Zoltán, Berényi Ferenc, Halmi Péter, Neidenbach Ákos, Singer János. Váltott mászás, a teljes főgerincet egyetlen mászó sem mászta végig. 2. magyar főgerinc-bejárás
Forrás: …
* - * - * 1980. február Sikertelen főgerinc-kísérlet télen. A miskolci hegymászók próbálkoztak a főgerinc téli bejárásával völgycsoport nélkül, ?vezető? Hímer József. A Kopa-hágótól a Varangyos-tavi-csúcsig jutottak, a mély hó, a nagy hideg és fizikai, mentális problémák miatt azonban feladták.
Gerinccsapat: Csíkos József, Hímer József, Orosz Csaba, Szabó László. Négy depó volt elhelyezve: a Kis-nyereg-hágó, a Lengyel-nyeregben, a Hunfalvy-hágó alatt a menedékház környékén, a Nagy-Hincó-tó felett.
1. nap: a Papirusz-tornyokig 2. nap: a Kis-nyereg-hágóig 3. nap: „a Vörös-torony-hágóig” – (szerk. megj.: inkább a Vörös-padig?) 4. nap: a Varangyos-tavi-csúcsig A depók elhelyezésével és lehordásával együtt 12-14 nap.
Forrás: Orosz Csaba személyes közlés. Vörös László említette az 1984-es Hegymászóban (de hibás adatokkal).
* - * - * 1981. július 24. - augusztus 6. (13 nap) Liliom-hágó – Kopa-hágó --- 3. magyar főgerinc-bejárás A tatabányai Petőfi Tömegsport Egyesület hegymászó csoportja szervezésében. A gerincet végig mászta: Horváth Lajos. Részszakaszokat másztak: Kun István, Hargitai Róbert, Gőgh Zsolt. A völgycsoport tagjai: Gőgh Zsolt, Juhász László, Patkó András, Németh Márta. Az ellátó csapat tagjai: Antal Sándor, Farkas Éva, Fridrich György, Hargitai Róbert, Jakab Zsuzsanna.
[A leírás szerkesztés alatt.]
Forrás: Antal Sándor személyes közlés (a TPTE h. cs. akkori vezetője).
* - * - * 1981. augusztus 11-21. (kedd-péntek, 11 nap) Szerafin László, Szerafin Tamás Kopa-hágó – Liliom-hágó --- 4. magyar főgerinc-bejárás Hattagú völgycsapat, vezetője: Buday Gábor (filmet készített a bejárásról)
Forrás: …
* - * - * 1982 márciusa Sikertelen főgerinc-kísérlet. Vörös László hegymászó önéletrajza: 1982.02.26. - 03.03. (péntek-szerda, 6 nap) A Vörös Meteorból Annus Zoltán, Kiszely György, Vörös László.
1. nap: Stolarczyk-hágó (Cinó szóbeli közlése) … Félútig jutnak (Hegymászó, 1985/2, 38. oldal) Cinó beszámolója az 1984-es Hegymászóban: Kopa-hágótól a Felkai-nyeregig jutottak négy és fél nap alatt. Itt a kitört hóvihar és a frissen esett 80 cm-es porhó megakadályozta a továbbjutást. Két élelmiszerraktár: egyik a Rovátka alatt, a másik a "Hunfalvi-nyeregben" (helyesen Hunfalvy-hágóban).
Forrás: …
* - * - * 1983. március 13-21. (vasárnap-hétfő, 9 nap) Dékány Péter (OSC), Fodor Zoltán (OSC), Vörös László (VM). Jankovics László (OSC) és Szendrő Szabolcs (OSC) az első túranapon feladta, a Vörös-tavi-csúcs és a Zöld-tavi-őrtorony között, feltehetően a Felső-Feketetavi-hágóból lementek.
Mászások a megelőző hetekben: Február 20. Wéber-csúcs, Mátrai-Rybanský út, V (WHP 3408), Vörös László, Győr Kálmán, Pelikán István Február 24. Wéber-csúcs, Bocek út, V (WHP 3403), Vörös László, Győr Kálmán, Pelikán István Február 25. Alsó-Késmárki-taraj, Orłowski út, V (WHP 3433), Vörös László, Győr Kálmán, Pelikán István
Főgerinc: Kopa-hágó – Liliom-hágó. 5. magyar főgerinc bejárás, az első magyar főgerinc bejárás télen.
Kunos Gábor elemzése szerint a Hegymászóban megjelent 12-i indulás téves, az MFT Beszámolójában említett március 13. a helyes. Dékány Péter írásában kiesett egy nap (a 16-a), és12-ét hibásan adta meg vasárnapnak! (BG: Számítógépes naptár szerint 1983.03.13.-a vasárnap volt.) A Krakówia gyorsvonattal utaztak, ami este indult, hajnal fél 5-re Poprádon voltak, Dékány Péter írása szerint pénteken már a Zöld-tavi-házban aludtak.
11. péntek. Viharos szélben, sűrű, vizes hóesésben felmentek a Zöld-tavi-házba. Csak egy éjszakára kaptak szállást.
12. szombat. Reggel az idő változatlan, átballagtak a Késmárki-menedékház romjaihoz. Egy épen maradt szobából kilapátolták a havat. Estére elállt a szél.
13. vasárnap. Felhőtlen idő. Hétkor indultak (öten csatolták a hágóvasat), 7:30-ra Kopa-hágó. Délben a Vörös-tavi-csúcs oldalában. "Laci és Zoli lemaradnak", a Zöld-tavi-csúcs gerincéről látták őket utoljára. (Helyesen: Laci és Szabi maradtak le.) Szendrő Szabolcs szerint: „Jankovics László nem érezte jól magát sem egészségileg, sem pedig mentálisan, mivel kötél nélkül másztak.” Kötélereszkedés a Jég-völgyi-csorba előtt (Fekete-tavi-őrtorony). A Hó-csúcsról ismét ereszkedés. Este hatra Felső-Jégvölgyi-csorba, sátrazás. Éjjel enyhe idő.
14. hétfő. Kánikula a Kis-nyereg-hágóban. Jurzycza-fog, Hegyes-torony. Sötétben értek fel a Varangyos-tavi-csúcsra, majdnem éjfél, mire mindennel készen voltak. A felszerelés szakadozik. Éjjel erős szél.
15. kedd. Egész nap szél, de tiszta az idő és jó a hó. 16:30-ra Litvor-hágó. Sátrazás 100 m-rel a hágó alatt.
16. szerda. Csöndes, fátyolfelhős idő. "Figyelmetlenségből" átharántozták a Hátsó-Gerlachfalvi-csúcs é. falát a Keleti-Batizfalvi-csorbáig. A Batizfalvi-csúcs gerincén térdig, érő, puha hó. (Kötél nélkül másztak!) A cipők végleg átáztak. Esteledik, mire a Jeges-tavi-csúcson átkeltek. Sátrazás a Keleti-Vaskapu-csúcs alatt.
17. csütörtök. Zoli hágóvasa a Ruman-csúcson eltört, de megjavították. A Kis-Ganek dny. fala alatt kis vízesés, teleihatták magukat. Estére elérték a Hunfalvy-hágót.
18. péntek. A Simon-torony izgalmas, az első meredek felszökést északról kerülték. Ökör-hát-torony, kellemes napsütés. Este a Középső-Menguszfalvi-csúcs oldalában (terv a Csubrina lett volna). Éjjel szél, köd, nedves hóesés.
19. szombat. Hiába keltek szokás szerint 5:30-kor, délre világossá vált, hogy a nedves, ködös hóesés miatt nem lehetett elindulni. A gáz és ennivaló a végét járta.
20. vasárnap. Hajnalban ismét esett, de reggel már lehetett indulni. A Nagy-Menguszfalvi-csúcs déli padján mentek. Ködben néha tévelyegtek. A Bálint-csúcs gerince ismét éles, de most "ólmos eső" esett. Estére a Swinica oldalába jutottak, a sötét miatt nem mentek tovább.
21. hétfő. Szép idő. 7:30-kor, háromnegyed órányi gyaloglás után elérték Liliom-hágót.
Forrás: …
* - * - * 1983. július Sikertelen főgerinc-kísérlet. Ozsváth Attila (egyedül) Kopa-hágó felől indult. A Simon-toronynál rossz idő miatt feladta
* - * - * 1984. február Sikertelen főgerinc-kísérlet. Ozsváth Attila (egyedül) Kopa-hágó felől indult. A Varangyos-tavi-csorbában rossz idő miatt feladta.
* - * - * 1984. augusztus 20. körül Sikertelen főgerinc-kísérlet. Kunos Gábor és három társa (Balog György, Csathó Beáta, és Lőrincz György, frissen végzett tanfolyamosok). Négy depó (Kis-nyereg-hágó, Lengyel-nyereg, Hunfalvy-hágó, Vadorzó-hágó).
A Kopa-hágótól a Lengyel-nyeregig jutottak négy nap alatt Kunos Gábor és Lőrincz György (a Jég-völgyi-csorbánál ketten feladták).
Forrás: Kunos Gábor személyes közlés.
* - * - * 1984. augusztus … ?Főgerinc-kísérlet volt, vagy csak egy részt jártak be? Barcsay Kálmán, Mihálka András (Budai Alpin Club).
Forrás: Kunos Gábor személyes közlés.
* - * - * 1986. augusztus 2-6. (szombat-szerda, 5 nap) Kopa-hágó – Batizfalvi-völgy Folytatás szeptember 11-14. (csütörtök-vasárnap, 4 nap) Omladék-völgyi-csorba – Liliom-hágó Balogh Tibor, Síró Imre --- … magyar főgerinc-bejárás Két társuk (…, …) az elején feladta.
Forrás: …
* - * - * 1986. augusztus 31. – … (vasárnap-…) Sikertelen főgerinc-kísérlet. Liliom-hágó – Nyugati-Kacsavölgyi-csorba Barcsay Kálmán, Keszthelyi Péter (Budai Alpin Club).
Forrás: …
* - * - * 1988. szeptember 23-29. (péntek-csütörtök, 7 nap) Kopa-hágó – Liliom-hágó --- … magyar főgerinc-bejárás Gerincmászók: Balogh István, Bácskai Gusztáv. Völgycsoport: László Szilárd, Párkai Helga, Horváth György, Juhász Bence, Kocsis Krisztina.
Forrás: Bácskai Gusztáv személyes közlés.
* - * - * 1995.-96. telén Első Kárpát-koszorú expedíció 1995.-96. telén. Mályi József – a Tátrában társa Mezey László. A TANAP a Tátrában a gerincmászást megengedte, a fent alvást viszont nem. A fokozott lavinaveszély és a tulajdonképpeni elutasítás miatt a tátrai turistautakon mentek. A Gerlachfalvi-csúcsot április első felében megmászták.
Forrás: …
* - * - * 1999. július 15-26. és 2000. augusztus 9-14. Gerinccsapat: Dobó Barna, Barta Károly (Szeged) --- … magyar főgerinc-bejárás Völgycsapat: Barta Csilla, Nédli Zsuzsanna (ők csak 1999-ben), de nem segítettek a gerincen mászóknak, akik depók nélkül másztak. 1999. júl. 15. Fehérvíz (Biela voda) buszmegálló – Kopa-hágó – Stolarczyk-hágó, alvás bivakban a Nagy-Papirusz-völgyben. 1999. júl. 16. pihenőnap. 1999. júl. 17. Stolarczyk-hágó – Kis-nyereg-hágó, alvás sátorban a Kék-tavacska mellett. 1999. júl. 18. Kis-nyereg-hágó – Vadász-lejtő-horhos, alvás bivakban a Metélőhagymás-tavak alatt 1999. júl. 19. Vadász-lejtő-horhos – Nagy-tarpataki Zerge-horhos zsák nélkül, alvás ugyanott. 1999. júl. 20. Nagy-tarpataki Zerge-horhos – Kis-Viszoka zsák nélkül, alvás ugyanott. 1999. júl. 21. Kis-Viszoka – Keleti-Batizfalvi-csorba, alvás sátorban a Batizfalvi-völgyben. 1999. júl. 22. Keleti-Batizfalvi-csorba – Keleti-Vaskapu-hágó, alvás sátorban az Omladék-völgyben. 1999. júl. 23. pihenőnap 1999. júl. 24. pihenőnap 1999. júl. 25. Keleti-Vaskapu-hágó – Keleti-Ruman-csorba, alvás sátorban a Ruman-tó felett. 1999. júl. 26. Keleti-Ruman-csorba – Hunfalvy-hágó, alvás a Hunfalvy-menedékházban 1999. júl. 27. reggel eső és időhiány miatt haza. FOLYTATÁS: 2000. aug. 9. Békás-tavak – Hunfalvy-hágó – Vadorzó-hágó, alvás sátorban a Nagy-Hincó-tó felett. 2000. aug. 10. Vadorzó-hágó – Hátsó-Barát-csorba, alvás bivakban a lengyel oldalon. 2000. aug. 11. Hátsó-Barát-csorba – Sima-hágó, alvás sátorban a lengyel oldalon. 2000. aug. 12. Sima-hágó – Liliom-hágó – Toman-hágó, alvás sátorban a déli oldalon. 2000. aug. 13. Toman-hágó – Jamniki-hágó, alvás sátorban a Felső-Jamniki-tónál. 2000. aug. 14. Jamniki-hágó – Felső-Liptóhutai-nyereg (Huty feletti országút), alvás sátorban az erdőben.
Forrás: Barta Károly személyes közlés.
* - * - * 1999. augusztus 23-26. (hétfő-csütörtök, 4 nap) Sikertelen főgerinc-kísérlet. Szerémy Szabolcs (egyedül). Kopa-hágó – Kis-Nyereg-hágó.
Forrás: Sz. Sz. személyes közlés, és posztumusz megjelent írásai (A teljesség töredékei)
* - * - * 2002. szeptember 30. – október 01. Sikertelen főgerinc-kísérlet. Bácskai Gusztáv, Pornói István. Hat depó (…) Kezdő bivak a Nagy-Fehér-tó mellett, éjszaka -6 fok, helyben futás a nyári hálózsákban. Október elején, az északi oldalakon 20-30 cm porhó, a Kék-tavi-torony lejtőjét vízjég borította, itt feladták.
Forrás: Bácskai Gusztáv személyes közlés.
* - * - * 200… telén Sikertelen főgerinc-kísérlet télen. Fehér László (Színes), Szlankó Zoltán, Vörös László. A Kopa-hágóból indulva 2 nap mászás. Túl jó az idő, tökéletes napsütés. De az északi oldal színjég, a déli mély porhó. A Zöld-tavi-csúcs után lejöttek.
Forrás: Vörös László személyes közlés.
* - * - * Várkonyi László sikertelen téli kísérletei ismeretlen időpontokban.
* - * - * |
 |